Letöltések
Tar Péter

Szakmai önéletrajz letölthető: CV_Tar_Peter_HU.pdf


Bakonyoszlop, szilveszterkor

Szeretek utazni, táncolni, nevetni, főzni és jókat enni.
Szeretem az embereket, a természetet, és mindent ami szép.
Nincs TV-m, nem olvasok újságot és nem érdekel a politika.

Foglkozásomat tekintve informatikus vagyok, és szeretek mindenféle járműveket vezetni.
Jól érzem magam a földőn, a vízen, a víz alatt, és a levegőben egyarát, de az élet túl rövid, és túl szép, hogy önző módon egyedül utazzunk rajta végig.


Magamról

1978 augusztus 14.-én születtem Budapesten a kilencedik kerületben. A horoszkópom Oroszlán. Szüleim Pérternek vagy Tamásnak szerettek volna elnevezni, de a Tamás nem jöhetett szóba a Tartármártásra emlékeztető hangzása miatt. Kicsi, pufók srác voltam, és folyton enni akartam. Akárki megmondta volna, hogy kövér leszek egész életemben.

Egy kicsit tévedtek. Édesapám alkatát örököltem, azaz akármennyit eszem nem látszik rajtam. Ínyenc vagyok a javából. Szeretem a hasam. Néha verselni is szoktam. Verseim itt. Édesanyámtól örökölten szeretek énekelni és táncolni is. Szüleim ötéves koromban beirattak egy zenei előkészítő iskolába. Ezután a XX. kerületi Zalka Máté Általános iskola ének-zene tagozatára jártam.
Az iskolában muködött egy Sváb hagyományörzo kórus és zenekar, melyben énekeltem, majd késobb technikusa lettem, azaz én végeztem el a fellépések elotti összeszerelést, hangosítást, majd a leszerelést és hazahurcolkodást.

Ebben az idoszakban kerültem eloször kapcsolatba a számítógéppel az iskolai számtechóra keretein belül. Szüleim látván az éredklodésemet a számítógépek iránt karácsonyra vettek nekem egy Commodore 64 típusú számítógépet. Ez a gép indított el azon a pályán amin ma is tevékenykedek. Eleinte persze csak játszottam a géppel, de késobb írtam remek BASIC nyelvu programocskákat is.

Az általános iskola elvégzése után felvételiztem az Egressy Gábor Ipari Szakközépiskolába ahol érettségiztem, majd technikus vizsgát tettem 210102 Információ és számítástechnikai muszerész technikus szakon. Elsos voltam amikor megkaptam az elso PC típusú gépemet egy 286-os masinát. Ekkor újra játszós idoszak következett, majd hamarosan keményen nekiáltunk programozni, eloször Pascal, majd C és Assembly nyelven.

A Budapesti Müszaki Egyetem diákja 1996-ban lettem amikor is az OSZTV Gyengeáramú szakcsoportjában az országos 17. helyezésemmel felvételimentességet kaptam. A tanulmányaimat azonban csak 1997 szeptemberében kezdtem el, mivel ötödéven letettem a technikus vizsgát is. Most tehát végzos informatika szakos hallgató vagyok, kommunikációs hálózatok és szoftverspecifikáció szakirányon, tele reménnyel és bizakodással. A diplomamunkám témája: Transzparens Ethernet AODV routing Wireless hálózatokhoz. A teljes anyag letöltheto PDF formátumban: itt.

Az általam eddig használt porgramozási nyelvek: BASIC, Pascal, C, Assembly, C++, Prolog, SML, Modula, PERL, Corba, SQL, PHP, Ada, ASP, C#, Java.

2004 óta foglalkozom személyes és hálózati marketing tevékenységgel, testsúly, életmód, egészség tanácsadással és vezetőképzéssel.

A hobbiaim:


Repülés

Jelenleg PPL(A) NVFR szakszolgálati engedélyem van, Cessna 150 és 172 típusvizsgákkal, és folyamatosan igyekszem megtenni azokat a lépéseket, amiktől egyre jobb pilóta lehetek.

No de hogyan is kezdődött ez a szerelem?

Gyermekként nagyon vonzott a repülés, de mivel általános iskola 3. évében szemüveges lettem, és utána a szemem éveken keresztül folyamatosan romlott, így eltettem ezt az álmot a szívem legeldugott sarkába. 2007-ben aztán megismerkedtem egy nagyon kedves távoli rokonommal, hívjuk csak Józskának, aki hivatásos pilóta, és elkezdtünk beszélgetni arról, hogy engem is vonzott a repülés. Kérdezte, hogy miért nem néztem meg közelebbről a dolgot, amire elmondtam neki, hogy bár nem látszik (abban az időben kontaktlencsét hordtam) de a rosszabbik szemem 13 dioptriás, és így biztosan nem kapok reporvosi papírt. 

József erre azt javasolta, hogy menjek el a repülőorvosi vizsgálatra, és meglátjuk mi fog történni, legrosszabb esetben elküldenek, és akkor pont ott fogok tartani ahol most, azaz nincs vesztenivalóm. Ezen felbuzdulva elmentem a Gyáli útra a repülőorvosi vizsgálatra, amin a szememet kivéve minden más pontban megfeleltem. Kérdeztem a vizsgálatot végző szemész doktornőt (hívjuk Lillának), hogy lehet-e bármit tenni. Ő elmondta, hogy a jogszabályok szerint 5 alatt kell legyen a szem dioptriája korrekció nélkül, és akkor kaphat valaki "úrvezetői" azaz Class 2 orvosi papírt, míg a 3 dioptria alatt már Class 1 is adható, azaz hivatásos pilóta is lehet valaki. Lilla elmondta, hogy ez nem zárja ki a lézeres szemműtét lehetőségét. Ajánlott is egy szemész orvost, aki ez egyik budai lézerklinikán dolgozik (nevezzük csak Péternek), hogy beszéljek vele. Péter végigkalauzolt az intézményükön, elmesélte a kezelés menetét, majd megvizsgált és megállapította, az ő eljárásukkal (Lasik) az én szemem nem műthető, mert nem elegendően vastag hozzá a szaruhártyám.

Ismét lelombozva felhívtam Józsefet, aki azt mondta, vagy egy kedves növendéke, Zsuzsi, aki az egyik szemklinikán dolgozik, beszéljek vele, hátha tudnak valamit tenni. Beszéltem Zsuzsival, aki bemutatott a vezető főorvosnak, aki megvizsgált, és megállapította, hogy az ő kezelésükkel (PRK) lehet műteni a szememet. Kérdezte mi a cél, mondtam neki, hogy 3 alatti dioptria. Elmondta, hogy meg tudják próbálni, de az eljárás jellegéből adódóan nem biztos, hogy elérhető a 3 dioptria alatti érték, mert a szem hajlamos a gyógyulás folyamán visszaromlani valamennyire, annak ellenére, hogy a műtét során beállítják nullára.

Nekiugrottam hát, és 2008 decemberében megcsináltattam a szememet. Itt meg kell említsem, hogy ekkor már javában Nutrilite vitaminokat szedtem, és a nagy mennyiségű fekete áfolya tabletta is hozzájárulhatott a dologhoz, de a szemklinika orvosai olyan jó munkát végeztek, hogy a végeredmény mindannyiunk, még az orvosi csapatot is beleértve, várakozását felülműlta, egy kellemes -2-es dioptriával.

Ezt követően visszatérem a Lillához és a Gyáli úti reporvosi csapathoz, akik legnagyobb örömömre kiállították a Class 2 orvosi papíromat, és elkezdhettem a várva várt PPL(A) alapképzést Jakabszálláson, a Csík repülőtéren a Mészi Air Service színeiben.

Azóta is hálás vagyok annak a sok embernek, akik nélkül sohasem valósulhatott volna meg az álmom, és most nem repülhetnék.

Hálás vagyok továbbá a Network 21 képzésének, ahol megtanultam, hogy ha valamit eléggé akarsz, és dolgozol érte, akkor meg tudod találni az akadályok és körülmények megoldásait, és el tudod érni a célodat. 


 A Víz

A víz valóban minden formáját kedvelem, szeretek vitorlázni, búvárkodni, úszni, evezni és motoros hajót vezetni. Az egyetlen ami még kimarad a vizi sportok közül az a vizisízés, mert ezt még enm próbáltam ki. Még általános iskolás koromban elkezdtem az evezést, eloször kenuztem, majd kajakoztam. Sajnos amikor a kajakedzésrol három hónapot hiányoztam és amikor végre visszatértem az edzom kijelentette, hogy fizessem ki a kihagyott hónapok tagdíjait is, én balga fejjel inkább kiléptem a klubból. Ez visszagondolva nagy hiba volt. A vitorlázás onnan indult, hogy voltam egy vitorlástáborban Alsóörsön az ELMU szervezésében 91-ben. Ekkor ez nagyon tetszett, de sajnos a következo évben már kiöregedtem a korcsoportból, így oda nem mehettem. Elmentem tehát Révfülöpre a következo két évben ahol a PM szervezésében vitorláztam tovább. Ezután hosszabb szünet következett, majd elmentem egy kishajóvezetoi tanfolyamra és levizsgáztam vitorlás kishajó és kedvteléi célú motoros hajó vezetésébol 99 tavaszán. Ezután meghívást kaptam az Elektromos Muvek alsóörsi sporttelepére, ahol korábban én kezdtem a vitorlás pályafutásomat, hogy legyek egy vitorlás gyermektábor segíto felügyeloje (tanítsuk vitorlázni a gyerekeket és vigyázzunk rájuk). A táborban összesen 6 éven keresztül taníthattuk az új generációt, és ezen éveket azóta is életem legszebb nyarai között tartom számon.

A másik nagy vizi szenvedélyem a búvárkodás. Abban az idoszakban amikor nem vitorlázhattam, akkor résztvettem egy búvártanflyamon ahol nyíltvizi búvár minosítést szereztem a PADI rendszer szerint. Ezt a minosítést a világon mindenhol elfogadják. Volt szerencsém merülni a Vörös Tengerben, ahova azóta is visszavágyom. Volt szerencsém többször merülni a Lukács gyógyfürdő vizét szolgáltató barlangban. A barlangi merülés egészen más mint a nyíltvizi merülések, mert itt zárt a tér, nincs rajtad uszony sem. Gyakorlatilag a barlang alján sétálunk és úszunk, hogy ne keverjük fel az üledéket. A barlangban sok őskori maradvány és ásványi képződmény látható, a barlang vize pedig egész évben 23 fokos. Ilyen körülmények között igazán élvezetes a búvárkodás.

Az általam kedvelt vizi sportokhoz tartozik az úszás is. Általános iskolában kb. a 2. osztályban kötelezoen eljártunk a napközis foglalkozások során úszni Pesterzsébetre a Mártirok útjára, ahol egy kicsiny tanuszoda található. Ide jártunk két hónapon keresztül úszni. Ekkor már tudtam úszni, de csak mellúszásban. Ezt korábban a Dunaharaszti, Dunavarsány és környékén található számos bányatavakon tanultam meg. A gyorsúszást ezek a tanfolyami foglalkozások során sem sikerült elsajátítani, végül önszorgalomból tanultam meg annyira, amennyire most tudok. Az egyetemen a négy félévnyi testnevelés foglalkozást is a víznek szenteltem, mivel haladó úszásra jártam.

Minden 1-2 évben nyaranta elmegyünk a baráti körrel valamelyik folyóra vizitúrázni, többször lecsorogtunk már a Tisza, Bodrog, Dráva, Duna és Rába folyókon is.

A Zene

A következo szerelmem a zene. Nagyon sok fajta zenét szeretek. A zene a számomra olyan mint a Duracell nyuszinak az elem, amint felkelek bekapcsolom a gépemet és zenét hallgatok egészen a lefekvésig. A Winamp állandóan fut és zenél. A kedvenc zenéim között megtalálható szinte minden stílus képviseloje.

Kedvenc együtteseim:

  • KLF
  • Guns and Roses
  • Queen
  • Jazz+Az
  • Bee Gees
  • Pentatonix
  • Cream

Szeretek énekelni, ha van rá lehetoségem akkor minden énekelheto zenét énekelek.
Ha egyszer végre rászánom magam, akkor szertnék belépni Édesanyám nyomdokain a Budapesti Vándor Kórusba.

A zene szeretetéhez kapcsolódik a bulizás is, az olyan bulikat kedvelem foleg, ahol lehet énekelni is.
Ez annyit jelent, hogy a jó buli ismertetoje az, ha az ember hangja elmegy reggelre az énekléstol.


Mozgás

Szeretek mozogni, elsősorban táncolni, úszni, búvárkodni, kerékpározni, jógázni, és evezni.
Főleg a társas, standard és latin-amerikai táncokat szeretem.

Rendszeresen  elmegyünk a baráti társasággal évente egy nagyobb kerékpártúrára, és az elmúlt években végigcsináltuk a Duna menti kerékpártúrát, a Fekete erdőtől lefelé, egészen Bécsig.

A Bikram jóga iránti vonzódást az első feleségemnek köszönhetem, és bár az utóbbi időben nem járok rendszeresen, de időről időre kedvem támad elmenni egy-egy órára.

Szeretek úszni, már egyetem alatt is ezt választottuk testnevelés céljából, és mind a mai napig szívesen úszom.


A Számítógép

Azt hiszem a honlap eddigi tartalmából már kiderült, hogy szeretem az idomet a számítógép mellett tölteni. Szoktam természetesen játszani, de programozni is, továbbá üzemeltetek otthon is egy Linux szervert. A számítástechnikának foleg a hardware része érdekel, a gépek belso felépítése, javításuk, összeszerelésük. Ennek tudható be az a tény is, hogy már több éve (eleinte nyári gyakorlaton), napjainkig pedig "másodállásban" foglalkozom gépek szervízelésével, építésével.
2000.06.-tól 2001.01.01-ig rendzsergazdai minőségben dolgoztam a Drótposta Kft-nél, majd 2001.01.01-tól 2001.06.15-ig az INDEX rendszergazdagárdájának tagja voltam. 2002.10.-tól a Népszabadság Rt. rendszergazdái között tevékenykedtem. 2003.03.-tól pedig a néhai Számalk Informatika Rt, jelenlegi nevén Atigris Informatika Rt. fejlesztői csapatában dolgoztam egészen 2005. decemberéig, amikortól saját cégemben (4 WAY Bt.) a Comparex Kft. majd később a Remedios Kft. , jelenleg pedig a PrintSoft-Hungary Kft. csapatának segítek egyes projektekben.


A Filmek

Szeretem a jó filmeket, különösen azokat, melyek maradandó nyomot hagynak az emberben, azokat amelyeket ha moziban néz meg az ember, akkor a közönség nem kezd azonnal rohanni a kijárathoz, hanem még egy rövid ideig a látottakon elmélkedik, és csak pár perc elteltével eszmél rá, hogy vége a filmnek, és kezd készülodni kifelé...

Kedvenc sorozataim:

Lost
Firefly
Defying Gravity
Homeland
Game of Thrones

Kedvenc filmjeim: (szintén nem feltétlenül sorrendben)

Elit alakulat
Leon a profi
Mátrix
Ford Fairlane kalandjai
Gyalog galopp
Brian élete
Independence day
Galaxy Quest
District 9
Édes kis semmiség
Rat Race

Az Olvasás

A következo hasznos és számomra is kedves idotöltés az olvasás. Sajnos erre nem jut soha elég idom, de azért olvasgatok.
Elsősorban üzleti könyveket illetve a személyiségfejlődést elősegítő könyveket olvasok, melyek jó irányba befolyásolják az emberek gondolkodását.

Néhány önfejlesztő könyv, amit feltétlenül el kellene olvasni mindenkinek:

  • Skip Ross: Dinamikus élet
  • Florence Littauer: Személyiségünk rejtett tartalékai
  • John C. Maxwell: Maximális teljesítmény
  • Robert T. Kiyosaki: Cashflow négyszög
  • Jim Dornan: Zongora a tengerparton

Néhány nem üzleti könyv amit bátran ajánlok mindenkinek:

  • Alex Haley: Gyökerek
  • Anne Frank Naplója
  • Raymund Smullyan: Mi a címe ennek a könyvnek?
  • Agatha Christie: Five Little Pigs (volt szerencsém eredetiben olvasni)
  • A Katedrális Harcosai (a Cherubion kiadó gondozásában jelent meg, szégyen, de az írót nem tudom fejbol és most nincs itt a könyv...)
  • Douglas Addams: Galaxis utikalauz stopposoknak trilógia mind at öt(!) kötete.
MagyarEnglish
Webmester  | Felhasználási feltételek  | Oldaltérkép  | CPS Portal Engine  | Impresszum  | Személyes adatok védelme

©2019 4WAY