Keszeg sütve
Hozzávalók
4 konyhakész keszeg
(egyenként 45 dkg)
só
12 dkg liszt
1 csapott kiskanál
pirospaprika
1 mokkáskanál
?rölt bors
a sütéshez:
b?ven olaj
A keszegeket megmossuk, leszárogatjuk, majd mindkét oldalukat s?r?n beirdaljuk (jobb helyeken eleve így kapható). Kívül-belül besózzuk, fél órán át pihentetjük. A lisztben a pirospaprikát meg a borsot elkeverjük, a keszegeket jól beleforgatjuk. A sütés következik, amire a szokásosnál jobban kell figyelni. A probléma már a megfelel? edény kiválasztásával kezd?dik, hiszen a háziasszonyok ritkán rendelkeznek akkora serpeny?vel, mint a vendégl?k. De biztosan van otthon szélesebb vaslábasuk vagy teflontepsijük. Mindkett? jó a hal sütéséhez. Az edénybe annyi olajat öntünk, amennyi majd a keszeget félig ellepi. Megforrósítjuk, és a halat kis lángon kb. 8 percig sütjük, majd megfordítjuk, és a másik oldalát is megsütjük. Szalvétára szedve lecsöpögtetjük. Az a legfontosabb, hogy ropogósra, barnára süssük, így a beirdalt hal apró szálkái is átsülnek, ehet?ek lesznek. Csak a gerince, a nagyobb szálkái meg a feje marad meg. Mi-
után nem lehet egyszerre megsütni az összeset, süt?ben kell megmelegíteni az els?ket, hogy forrón tálalhassuk azokat.
Elkészítési id?: 1 óra 10 perc.
Egy adag: 405 kcal / 1693 kJ.
Italajánlat: száraz fehérbor
Jótanács: Ha nem konyhakész keszegb?l készítjük, a halat a pontyhoz hasonlóan kell lepikkelyezni és kibelezni..
Forrás:
www.eszemiszom.hu
Megjegyzések: Megjegyzés hozzáfűzése
Felhasználó | | Értékelés | Nehézség | Dátum
|
---|
Még senki nem fűzött megjegyzést a recepthez |
Kategória | Hozzávaló | Mennyiség |
---|