Cs?ben sült padlizsán
Hozzávalók
1 kg közepes padlizsán
só
1 kg paradicsom
1 kis csokor bazsalikom
3 gerezd fokhagyma
1 csapott mokkáskanál
?rölt bors
5-6 ev?kanál olívaolaj
30 dkg mozzarella sajt
10 dkg frissen reszelt
parmezán
A padlizsánt megmossuk, kocsányát levágjuk, törzsét fél centi vastagon fölszeleteljük. Tálba szórjuk, 1 kiskanálnyi sóval összekeverjük, 1 órán át állni hagyjuk. Ezalatt a paradicsomot meghámozzuk ehhez, ha szükséges, le is forrázzuk, majd magjait kikaparva apróra vágjuk, serpeny?be dobjuk. A fölaprított bazsalikommal és a présen áttört fokhagymával f?szerezzük, megborsozzuk, kissé megsózzuk. Lefödve, kis lángon 10 percig pároljuk, majd h?lni hagyjuk. A besózott padlizsánt folyó hideg víz alatt megmossuk, jól leszárogatjuk. Az olívaolajat serpeny?be öntjük, és a forró olajban a padlizsánkarikákat mindkét oldalukon 2 percig sütjük, majd anélkül, hogy lecsöpögtetnénk, t?zálló tálba vagy tepsibe rakjuk, és a maradék fölaprított bazsalikommal behintjük. Erre kerül a felszeletelt vagy kockákra vágott mozzarella, amit a paradicsomos mártással nyakon öntünk. Egy kevés parmezánnal behintjük és el?melegített süt?ben, közepes láng-gal (180 °C; légkeveréses süt?ben 165 °C) kb. 35 percig sütjük. Ekkor a maradék parmezánt is rászórjuk, és további 10 percig sütjük.
Elkészítési id?: 2 óra.
Egy adag: 512 kcal / 2141 kJ.
Italajánlat: száraz fehérbor M?csényi Sauvignon Blanc 99.
Forrás:
www.eszemiszom.hu
Megjegyzések: Megjegyzés hozzáfűzése
Felhasználó | | Értékelés | Nehézség | Dátum
|
---|
Még senki nem fűzött megjegyzést a recepthez |
Kategória | Hozzávaló | Mennyiség |
---|